Megjártuk Bulgáriát!

2013. augusztus 23.-án öt munkácsys diák nekiindult a nagyvilágnak egy európai uniós pályázat keretében. A program témája a fiatalok munkanélkülisége volt Európában. Az utazás sok előkészületet igényelt a résztvevők részéről: készülnünk kellett egy műsorral, ami megmutatta az adott ország helyzetét ebben a témában. A kommunikáció nyelve az angol volt, ami hasznos mindanyóink számára, és szerintem jól vettük ezt az akadályt.

Az expedíció Bécsből indult, ahonnan repülőgéppel vágtunk neki az utazásnak, majd megérkeztünk Szófiába, ahol találkoztunk svéd és olasz társainkkal. 4 órás buszozás után érkeztünk Gorna Orjahovitzába, a projekt helyszínére. Ez a város a régi fővárostól, Veliko Tarnovótól 30 km-re található.

Az első nap megismerkedtünk a szállással, és kicsit összebarátkoztunk a másik 4 nemzetiség képviselőivel (közben megérkeztek a spanyolok is) egy kis esti mulatság keretében. Összesen 45 fiatal és vezetőik vett részt ebben a projektben. A második napon bolgár vendéglátóink kedveskedtek egy kis műsorral, ami bemutatta az ő kultúrájukat. Ezt követte egy több órán át tartó csapatépítő tréning, amelyen vicces játékokkal megtanultuk egymás nevét stb. De persze a legjobb csapatépítő tréning mégis csak az volt, mikor este csaptunk egy hatalmas bulit. Másnap vegyes nemzetiségű csapatokra osztottak minket. Minden nap kaptunk egy feladatot a fő témával kapcsolatosan, amit a nap végén előadás formájában be kellett mutatatni. Több érdekes, humoros, de mégis tartalmas előadás készült el így.

Minden nemzetiség tarthatott egy estet, mi az olaszokkal együtt vendégeltük meg a spanyolokat, svédeket és bolgárokat. Jó magyar szokás szerint finom lecsóval és magyar kolbásszal, lila hagymás zsíros kenyérrel vártuk őket az asztalhoz. Továbbá minden nemzetiséget megajándékoztunk valami aprósággal: Magyarországot bemutató rövidfilmmel, piros paprikával, csokoládéval.

A projekt során 3 napot töltöttünk Várnában, ahol várost néztünk, és sokat fürödtünk a Fekete-tengerben. Itt a szállás kissé elhanyagolt volt, picit kényelmetlen, volt főleg a csapat lány tagjainak. Miután visszatértünk Gornába, az egyébként csak két csillagos hotel egyből öt csillagosnak látszott. Ezután sem hagyták a vezetők, hogy pihenjünk, minden napra találtak valami programot, amivel eltölthettük az időt, ám így is kihasználhattuk a szálloda nyújtotta szabadidős lehetőségeket, így például órákat töltöttünk el az úszómedencében. Az utolsó napokra már mind nagyon elfáradtunk, ezért az esti tánc elmaradt, ám felváltotta a hajnalig tartó beszélgetés arról, hogy kinek milyen az élete, mivel tölti az ideje nagy részét. Az utolsó nap elmentünk Veliko Tarnovóba, ahol múzeumlátogatáson vettünk rész t, fogadott minket a helyi könyvtár igazgatója, körbejártuk a várost. Igazán gyönyörű ez a hely, megnéztük a legtöbb látványosságot, és este egy lézershow-n vettünk részt, amit a várfalra vetítettek. Fénnyel és hangokkal mutatták be a város török megszállását, majd felszabadulást az ötszáz éves elnyomás alól.

Tíz órakor felszálltunk a buszra és utasítást kaptunk, hogy kössük be a szemünket. Sejtettük, hogy valami meglepetés készül… Húsz perc múlva leszálltunk a buszról, és egymás vállát fogva, libasorban elvezettek minket bolgár vendéglátóink "valahova". Mikor levettük a szemünkről a kendőket, sálakat, hát a hotel udvarán találtuk magunkat, a medence partján, ahol hatalmas lakoma várt bennünket, amit egy búcsúest követtett. Az igazi bolgár salátát, a sopszkát is megkóstolhattuk, de terítékre kerültek sütemények és egy pici rakija is.

Reggel hat órakor indult a buszunk Szófiába. Fájdalmas búcsút vettünk bolgár barátainktól és elindultunk… Szófiában a repülőtéren elbúcsúztunk a másik 3 csapattól is, elkészültek a közös fotók. A repülőnk két órakor indult Budapestre, ahonnan busszal érkeztünk Kaposvárra.

Úgy érzem, hogy fantasztikus élményben lehetett részünk, sok új barátság köttetett. Megismertünk egy új országot, egy új kultúrát, szórakozva tanulhattunk.

Köszönöm szépen a lehetőséget mindannyiónk nevében az expedíció vezetőjének: Baloghné Biró Máriának.

Az expedíció résztvevői: DumcsiGabcsi alias Jakab Gabriella (11.a/T), Sziklai Kamilla (12.a/T) , Török Vica (11./T), Nagy Bence (12.b/T), és jómagam Vasas Mátyás (12.b/T).

Vasas Mátyás, 12.b/T