Székelyföld kincsei - sóvidék csodái

he

1. nap

Hétfőn reggel 6 órakor indultunk busszal. Az út során több kisebb pihenőt tettünk a benzinkutaknál, de az első nagyobb megállónk a Királyhágón volt, Erdély kapujában. Itt csodaszép kilátás tárult elénk.

he

A következő nagyobb megállónk Kőrösfőn volt, ahol megnéztünk egy négy fatornyos, zsindelytetős református templomot. A templom belseje festett fakazettás mennyezetű, valamint falfreskókkal és kalotaszegi szőttes díszítésekkel is büszkélkedhetett. Ezután sétáltunk a kirakodóvásárban, ahol kalotaszegi hagyományos módon készült kézműves portékákat is kínáltak.

Az első szállásunkra, Magyarfenesre este érkeztünk. Mindannyian fáradtak voltunk a hosszú utazás után, de izgatottan vártuk a következő napot.

2. nap

Reggel már 8 órakor útra keltünk. Az első megállónk aznap a Tordai sóbánya volt. Eredetileg a Parajdi sóbánya lett volna az úticélunk, mivel azt elárasztotta a víz, így a Tordaiba mehettünk. Azonban nem bánkódtunk a programváltozás miatt, hiszen különleges élményben lehetett részünk. Körülbelül hetven méter mélyre, több lépcsőn mentünk le, mint egy tíz emeletes házban. A hatalmas térben felülhettünk egy óriáskerékre, de lehetőség volt biliárdozni, pingpongozni, minigolfozni és ajándéktárgyakat vásárolni is. A sóbányában eltöltött két óra a legtöbbünknek a kedvence az összes meglátogatott hely közül.

he

A következő megállónk Szovátán volt, ahol megnéztük Európa legnagyobb heliotermikus tavát, a Medve-tavat. Az időjárás sajnos nem kedvezett, így esőben kellett sétálnunk a medve alakú tónál, de így is mindenkinek nagyon tetszett a látvány.

Az új úticélunk Korond volt. Meglátogattunk egy hagyományos módon dolgozó sóvágó műhelyt, ahol megismerhettük a parajdi só felhasználásának módjait, valamint megtapasztalhattuk, hogy milyen a sós levegő, és vásárolhattunk is igazi parajdi sóból készült termékeket kedvező áron. Később Korond központjába érve sétáltunk egyet a bazársoron.

A következő helyszín Farkaslaka. Tamási Áron sírjához vittünk koszorút, majd megemlékeztünk a legnagyobb székely népi íróról, akiről az idegenvezetőnk rengeteg mindent mesélt.

A keddi napunk utolsó helyszíne az új szállásunk volt Oroszhegyen. A finom vacsora után a Boróka néptáncegyesület jóvoltából zenés-táncos mulatságban volt részünk. A néptáncolásban mindenki nagyon elfáradt, majd visszavonultunk a szobáinkba, ahol még sokat beszélgettünk a mai napon szerzett élményekről.

3. nap

A szerdai napon nagy örömünkre nem kellett túl korán felkelnünk, mivel csak 9 órakor indultunk útnak.

Szejkefürdőn kezdtük a napot, ahol Orbán Balázs sírjához látogattunk, melyhez székelykapukon át gyalogoltunk fel a hegyoldalba. Orbán Balázs bejárta Székelyföldet. Eljutott minden településre, várromhoz, természeti ritkasághoz. Szorgalmasan jegyzetelt, fényképezett. Munkája eredményeként 1868–1873 között hat kötetben kiadta fő művét, A Székelyföld leírását, mely azóta is egyedülálló alkotás Székelyföldről történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból.

Nem messze Orbán Balázs sírjától megtalálható a Mini Erdély park, ami utazásunk következő helyszíne volt. A Mini Erdély park Szejkefürdő egyik legújabb csodás látványossága, ahol szó szerint bejárhattuk Erdélyt! Egy szép sétát tettünk a szejkefürdői hegyoldalban, az Erdély térképét megformázó területen, ahol Erdély legnevezetesebb építményeit láthattuk, például Déva vagy Vajdahunyad várát. Mindannyian csodálkozva szemléltük meg a szebbnél szebb maketteket, és lelkesen fotóztuk le őket a telefonjainkkal.

he

Az új úticélunk Székelyszentlélek volt, ahol ellátogattuk a Dr. P. Benedek Fidél Általános Iskolába. Az iskolában töltött idő alatt sokat megtudhattunk arról, hogy miképp tanulnak a székely gyerekek, hány órájuk van, és milyen színvonalú az oktatás.

A következő város a székelyek központja, Székelyudvarhely volt. Készítettünk csoportképet a szép városháza előtt, majd szabadon sétálhattunk a városközpontban. Többen elmentek a közeli fagyizóba, mert bár esett az eső, egy finom fagyi az mindig jólesik.

A gyaloglás után visszatértünk a szállásunkra, majd újra felkerekedtünk, és sétáltunk Oroszhegyen is.

Nagyon elfáradtunk, a finom vacsora után mindenki szétszéledt. Sokan társasoztak az étkezőben, mások pedig átmentek egymás szobájába, és úgy beszélgettek. A harmadik napunk is eseménydúsan és fárasztóan telt, és örömmel vártuk a következő napot is.

4. nap

8 órakor megreggeliztünk, magunkhoz vettük az aznapi tízórait, amit szálláson csomagoltak nekünk, majd ismét útre keltünk.

Az egész napunkat Székelyvarságon töltöttük. A buszsofőrünk egészen a hegy tetejére felvitt bennünket, ahol a kultikus varsági kocsmához, a Parlamenthez érkeztünk meg. Itt egy kicsit megpihentünk a hosszú buszút után, és még lángost is sokan megkóstoltak. Majd megtekinthettünk egy hagyományos eszközökkel dolgozó zsindelykészítő munkáját.

Ezután kezdetét vette a hosszú túrázás. Elmentünk a varsági Bogzos kilátóba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a környékre, így sok fotó készült. Majd eljutottunk a Csorgókő vízeséshez, ami ámulatba ejtő volt. Az utolsó helyszínen megcsodálhattunk egy kicsi vízimalmot és a benne rejlő múzeumot.

Este nagyon kimerülten értünk haza az útról. Az eddigi napok során ez volt a legmegterhelőbb számunkra, mert rengeteget sétáltunk az erdőben. Minden fáradság ellenére nem sikerült korán elaludnunk, mivel már rettentően izgatottak voltunk a következő nap miatt.

5. nap

Reggel 8 órakor újra útnak indultunk, ezúttal a Szent Anna-tó volt a cél. A Szent Anna-tó egy krátertó az Erdélyi Csomád-hegység kialudt vulkáni kráterében. Miután a buszunk leparkolt, egy rövid séta után meg is érkeztünk a tóhoz. Elképesztő látvány tárult elénk, így nem csoda, hogy többeknek ez a program volt a kedvence az összes közül. Egy kicsit még gyönyörködhettünk a tóban, majd a tanáraink bejelentették, hogy kapunk háromnegyed óra szabad programot, aminek mindenki nagyon örült. Páran bokáig belemerészkedtek a Szent Anna-tó vizébe, míg mások csak sétálgattak. A parton állt egy bódé, ahol nagyon ízletes kürtöskalácsot sütöttek, amit sokan megkóstoltak. A legtöbben málnás ízű kürtöskalácsot ettek, amit itthon nem lehet kapni.

he

A Szent Anna-tó része a Mohos Természetvédelmi Területnek, amely a Csomád két kráterét foglalja magába. A másik kráterben a Mohos-tőzegláp található, ide mentünk a Szent Anna-tó után. Részt vettünk a természetvédelmi területen egy helyi vezetésen, ahol megtudtuk, hogyan alakult ki a két krátertó és megismerkedtünk a különleges és ritka növényvilágával, amit Dósa Levente mutatott be nekünk.

Ezek után Háromszék egykor egyik leghíresebb üdülőközpontját, Bálványosfürdőt vettük célba. Felsétáltunk a Csiszár-fürdőkhöz, ahol különböző ízű „borvizeket” kóstolhattunk meg, majd megnéztük, milyen sok eltérő összetételű vízzel rendelkező medence van jelen egy helyen. Kipróbálhattuk itt a mofettázást is.

Továbbutaztunk Kisbacra, Benedek Elek születésének helyszínére, ahol a Benedek kúriába látogattunk el. A korszakos jelentőségű mesélő, író a Cimbora című, rengeteg erdélyi számára nosztalgikus emlékű gyermekújság kitalálója, szerkesztője volt.

E tartalmas nap után már hazafelé vettük az irányt. Aznap is rettenetesen elfáradtunk, de mindannyian nagyon élveztük az utazást. Vártuk a következő napot is, hogy hazatérjünk, de ugyanakkor szomorúak is voltunk, hogy véget ér egy kaland.

6. nap

Az utolsó napunk reggelén korán indultunk, hiszen nagyon hosszú út állt előttünk.

Közben Segesváron megnéztük, hogy hol esett el a csatában Petőfi Sándor, majd tettünk egy sétát a belvárosban.

Körülbelül 12 órás út után értünk haza sok szép élménnyel a tarsolyunkban. Ez az utazás mindannyiunknak egy felejthetetlen élmény volt, ebben biztos vagyok.

Böröcz Regina