MUNKÁCSY MIHÁLY GIMNÁZIUM

A jővő tehetségei!

A KaposTV pályaválasztási klipje a Munkácsyról

A jövő zenészei, énekesei, versenygyőztes élsportolói, színészei, kutatói, újságírói és mé-diaszakemberei - a jövő tehetségei - már a Munkácsy Mihály Gimnázium padjaiban vannak, ahol összesen 6 irányban bontakoztathatják ki tehetségüket.
Ezek közül három már jól ismert, régi típusú képzés, úgymint a két tanítási nyelvű osztály, az emelt szintű angol képzés, illetve az élsportolók osztálya - három pedig új.

Az élsportolók osztályából diákolimpiai és magyar bajnok és válogatott sportolók kerültek ki. Akad olyan is köztük, akit javasoltak a 2012-es londoni olimpiai részvételre is. A rugalmas tanrenddel ugyanis összeegyeztethető a sporttevékenység is, valamint már a 9. évfolyamon angol nyelvi előkészítés zajlik - heti 10 órában.
Simonné Kutas Zita testnevelő tanárnő elmondta, hogy ez azért fontos, mert a sportban a kommunikációs- és szaknyelv az angol. Így a világ bármelyik részén, akármilyen nemzetiségű csapattársakkal - japánnal, afrikaival, amerikaival - angol nyelven magas szinten tudnak kommunikálni, és bárhol meg fogják tudni állni a helyüket a tanulóik.

Erre törekednek a nyelvi osztályokban is, ahol már az angolórák száma is egyedülálló: meghaladja a 2200 órát. Ezen belül többek között a földrajzot, a történelmet és a civilizációt is angol nyelven oktatják. A diákok is nagyon szeretik ezt a képzést. Azt mondják, a külföldi lehetőségek tárházát nyitja meg előttük, és lehetőségük nyílik külföldi egyetemek közül választani, a későbbiekben pedig külföldön munkát vállalni, és nemzetközi kapcsolatokat kialakítani, mivel a nyelv már egy jól használható eszköz számukra, és ezért az élet bármely területén könnyen feltalálhatják magukat.

A kínálatot három újfajta képzés is gazdagítja. Ezek közül az egyik az idei évben először indult természettudományos osztály matematika, fizika, kémia, illetve biológia szakiránnyal. Itt fontos megemlíteni Kubatov Antalné matematika-fizika szakos tanárnő szavait: "Az egzakt tudományok művelői Magyarországon és az egész világon kiszámítható és biztonságos jövőre számíthatnak." Hozzátette, hogy ebben a képzésben nem csak megpróbálják a diákokhoz közelebb hozni ezeket a tudományokat, hanem olyan programokat is szerveznek nekik a négy év alatt, amelyek az elméletben megszerzett tudásukat elmélyítik.

Aki pedig még nem tudja eldönteni, hogy miben mélyítené el a tudását, annak a jövő évtől szintén új képzésként hirdeti meg a Munkácsy az általános tehetséggondozó osztályt, ahol a fent említett tárgyak közül mindegyikben kipróbálhatja magát.

Az egy főre jutó művészek száma is megnőtt az iskolában. Mint a város számára már ismert, a Toldi Gimnázium és a Munkácsy Gimnázium egyként folytatja a munkáját a jövőben, így a Munkácsy égisze alatt hirdetik meg a kommunikáció- és drámapedagógia osztályt is. A kommunikáció tagozaton a gyerekek magas óraszámban tanulhatnak idegen nyelvet, informatikát, és megismerkedhetnek a média alapjaival. A dráma tagozatra járók pedig önismereti foglalkozásokon vehetnek részt, nyíltabbá válnak, így könnyebben eladják magukat a világban - vagy épp felkészülhetnek egy világkarrierre, ahogy tette ezt az egykori diákgeneráció is, akik már egyenként letettek a tudás asztalára.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Ivancsics Ilona színművésznő is büszkén vállalja: egykor munkácsys diák volt. Most a jövő tanulóin a sor, hogy folytassák ezt az utat, és öregbítsék az iskola hírnevét.