Irodalmi tanulmányi kirándulás


2022. április 6-án a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium 40 fős diákcsoportja tanulmányi kiránduláson vehetett részt. Somogy megyében található három irodalmi és kulturális szempontból neves emlékhely meglátogatása volt a célunk.

kir

Először Fekete István szülőfalujába, Göllére látogattunk. Az író szülőházában Deres Károlyné, a ház gondnoka vezetett körbe minket, ahol megtekinthettük az író gyermekkori játékait, személyes tárgyait, sőt, még a díványára is ráülhettünk. Közben rengeteg érdekes történetet hallhattunk tanulóéveiről, életéről. Halálának, majd 2004-es újratemetésének körülményeiről is sok szó esett. Sajnos az előadó korunkra hivatkozva nem beszélt részletesen az író meghurcolásáról. A bemutató végén az író legmeghatározóbb műveinek (pl. Ballagó idő) elolvasására bíztatott bennünket.

kir

Ezt követően Balatonszárszóra utaztunk, ahol József Attila és családja immár múzeummá alakított házában egy előadáson vettünk részt. Egy fiatal és igen felkészült előadó a tizenévesek nyelvén mesélt a költő meglehetősen nehéz életéről és bizonytalan emberi kapcsolatairól, például Kozmutza Flórával való viszonyáról. Részletekbe menően tárgyalta József Attila pszichoanalízishez való viszonyát, lelkiállapotának, betegségének romlását, végül pedig rejtélyes halálát. Az előadás után megtekinthettük azt az inget, amelyben a költő életét vesztette. A kiállításon belül különböző interaktív játékokat próbálhattunk ki.

kir

A kirándulás utolsó állomása Nikla volt, ahol Berzsenyi Dániel birtokára látogattunk. Bevezetésként a költő rövid élettörténetét hallgattuk meg, majd a múzeumban megtekinthettük a könyveit, a kéziratait és néhány személyes tárgyát, például a díszövét. A végén kikapcsolódásképpen egy hosszú sétát tettünk a "magyar Horatius" gyönyörű kertjében.

kir

A kiránduláson új szemszögből nyertem betekintést a magyar irodalomba, és az alkotók művei érthetőbbé váltak számomra. Minden diáknak jó szívvel javaslom, hogy merjen kimozdulni a komfortzónájából, és vegyen részt ehhez hasonló tanulmányi utakon.

Ligeti Andrea 11.a