Élménybeszámoló a németországi Erasmus+ utazásról
2022. május 1-jén megkezdtük utazásunkat Németországba, Essenbe, hogy ott részt vehessünk egy német nyelvi Erasmus projekten, melynek címe: "Mein Deutsch ist gut, ich spreche mit Mut", azaz "Jól tudok németül, bátran beszélek". Ez a nap még csak az érkezés napja volt, a hivatalos programok csak másnap kezdődtek el.
Hétfőn reggel 7 órakor keltünk és már izgatottan vártuk, hogy a többi résztvevővel is találkozva a német partneriskolába látogassunk. Az iskolában egy konferenciateremben összegyűlve el is kezdődhetett az ismerkedés. Párokban kellett egymást megismerni, majd a másikat bemutatni a többiek számára. Ezt követően együtt mentünk el az iskola menzájára reggelizni, majd egy német óra következett, ahol a hét témáját valamit a későbbi feladatokat is felvázolták. A főzés témakörében gyűjtöttünk német kifejezéseket, mondatokat az oncoo online platform segítségével, sok új szót is tanultunk. Majd szakácskönyvek alapján megbeszéltük, hogyan is kell szakszerűen receptet írni.
Később együtt megebédeltünk, majd egy hosszú, de izgalmas és tartalmas városnéző gyalogtúrára indultunk. Megtekintettük Essen belvárosát, az új lakónegyedet, a végállomásunk az esseni pályaudvar mellett található hatalmas bevásárló központ volt, melynek közelében egy templomot még meglátogattunk és ezt követően mindenki számára szabadidőt biztosítottak. Ez alkalmat adott arra is, hogy szlovák, horvát, erdélyi és német diáktársainkkal németül beszélgethessünk, ismerkedjünk.
Kedden reggeli után egyből Essen a világörökség részét képező fő látványosságához indultunk, a szénbányához, melyet Zollverein-nek neveznek. Az épületnek már önmagában nagyon különleges és furcsa külseje volt, de ezen kívül egy régen ott dolgozó bányász vezetett körbe minket és elmondta, hogy a hatalmas munkagépek miatt az épület szinte minden fala mozgatható. Elmesélte ezen kívül a bánya egykori működésének menetét, hogy hogy kellett dolgozniuk az adott körülmények között. Elmondta, hogy figyeljünk az iskolában és tanuljunk, nehogy ilyen munkát kelljen végeznünk, mivel ez több módon is káros az egészségre és lássuk be, nem is a legvidámabb munkahely. Ez után a főépületben található Ruhr Múzeumba mentünk, ami az egész vidék történelmét mutatta be, és minden hozzá kapcsolódó tárgy, lelet volt kiállítva. Mivel a bánya rendkívül meghatározta a város és a környék történelmét, így itt is sok hozzá kapcsolódó kiállított tárgyat, érdekességet láthattunk, melyek segítségével még jobban betekintést nyerhettünk az egykori bányászok mindennapjaiba. Nekem személy szerint az épület belülről is nagyon elnyerte a tetszésemet, nagyon különleges és hangulatos, és annak ellenére, hogy a bánya már nem működik, látszik az épületen a történelme és ma ugyan teljesen más funkciót tölt be, mégis teljesen ki van használva. A kirándulás után a L’Osteria nevű olasz étteremben ebédeltünk, ahol mindenki nagyon finom pizzát evett. Közben beszélgettünk a más országokból érkezett diákokkal és igyekeztünk jobban megismerni egymást.
Szerdán az UNESCO világörökségét képző Gasometer-be látogattunk el. A közel 20 emeletnyi magasságból csodás kilátás nyílt a környék panorámájára. A Gasometer egy egykori tartályépület, amit (sok más régi, mára már nem használt német ipari építményekkel együtt) turistalátványosságként alakították át. A belsejében megtekintettünk egy fotókiállítást, aminek témája leginkább a természet és globális felmelegedés hatásai volt. Több kép a magyar fotóstól, Máté Bencétől származott. Egy másik szinten egy térhatású földgömb volt a plafonra kivetítve. A Föld fényei az űrből, a különböző repülőutak a világ körül, ilyen és ehhez hasonló fényjátékok váltakoztak a gömbön.
Ezután a Tree2Tree nevű kalandparkba látogattunk el, ahol a biztonsági előírások meghallgatása után, 3 órán keresztül mindenki kedve szerint próbálhatta ki magát a különböző erősségű pályákon. A délután többi részét a Westfield Centro bevásárlóközpontban töltöttük, ami Európa egyik legnagyobb plázája. 250 bolt, ami között a luxusmárkák is helyet kapnak, de vannak elektronikai üzletek, drogériák és éttermek is. A kora esti órákban villamossal indultunk vissza a szállás felé.
Csütörtök reggel ismét a Berufskolleg vagyis német partneriskolánk felé vettük útunkat, már rutinosan villamosoztunk a belvárosban. Ott elfogyasztottuk a reggelit a külföldi barátainkkal, majd egy újabb németórán vettünk részt. A feladat az volt, hogy képek alapján receptet írjunk. Ezt négy fős, nemzetileg vegyes csaptokban tettük meg. Az órát megelőzően szószedetből, együtt készültünk fel. Itt rengeteg új szót (konyhai eszközöket, alapanyagokat, igéket) volt lehetőségünk megtanulni.
A recept megírását követően prezentáltuk az eredményt, illetve a recepteket a Padlet online platform segítségével láthatták a többiek. Majd új csapatokat alkottunk, melynek feltétele az volt, hogy minden országból legyenek benne diákok. Ezzel új barátokhoz, nyelvi ismeretekhez jutottunk. A csapatok az iskola tankonyháiba indultak, ahol a konyhai dolgozók, szakácstanulók, illetve a séf segítségével neki is állhattunk az ebéd elkészítésének. Nagyon jó mulatság volt, összekovácsolódhatott a csapat illetve a főzőtudományunkat is fejleszthettük. Minden országból kaptunk jellegzetes nemzeti ételeket, melyeket szakszerű segítség mellett elkészítenünk. Sütöttünk halat, magyar lángost, szlovák kalácsot, horvát fasírtot és fánkot és még sok finomságot. A főzést követően összegyűltünk a konferenciateremben, ahol a csapatok bemutatták az általuk elkészített ételeket. Ezt követően neki álltunk elfogyasztani mindazt, amit saját kezűleg főztünk.
Az ebédet követően bementünk a városközpontba, ahol lehetőségünk volt vásárolni, nézelődni, illetve a héten szerzett nyelvtudásunkat alkalmazni.
A szabadidő után a búcsúvacsorára készülődtünk, amely Essen külvárosában Mülheimben a hangulatos Zur Post étteremben várt minket. Itt beszédet mondtak a főszervezők és emléklapot kapott minden résztvevő. A megható beszéd után következett a vacsora, amit a tanárok - tanárokkal, diákok-diákokkal tehettek meg. Még szorosabbá tette a barátságokat, hogy egy asztalnál ettünk. A vacsora után késő este metróval visszamentünk a szállásra, ahol már csak aludni volt erőnk.
Pénteken egy kötetlen-sportos napot tartottunk. Vonatra szálltunk és kimentünk Essen külvárosába a Baldeney tó partjára, ahol nagyon szép volt a környezet. Először csak napoztunk, majd később négy csapatra oszlottunk, és strandröplabda mini bajnokságot tartottunk, még a tanáraink is beálltak játszani. Ezek után a strandon beszélgettünk, homokvárat építettünk és pihentünk. Kb. 14 óra fele indultunk vissza a szállásra, majd este még tartottunk az öt ország diákjainak egy beszélgetős estét. Végül sétáltunk egy utolsót a városban, hogy elbúcsúzzunk az izgalmas tapasztalatokkal és élményekkel teli hét helyszínétől, hiszen másnap repülővel indultunk haza Magyarországra.
A beszámolót készítették: Bálint Boglárka 10.a; Fajtai Kristóf, Véber Júlia 10.f; Horváth Bálint 10.e