Olaszországban jártunk

piazza_vecchia

A hosszú buszút után elfoglaltuk a hat fős szobánkat az Iseió-tó melletti hotelben, ahol lélegzetelállító kilátás tárult elénk. Egy esti séta után közösen átgyalogoltunk a közeli étterembe ahol mindenki elfogyasztott egy hagyományos olasz prosciuttos (sonkás) pizzát. A következő napon egy kiadós reggeli után Bergamoba vezetett az utunk, ahol a korai érkezésünknek köszönhetően volt egy óránk, amit szabadon tölthettünk, aztán megnézhettük a város legszebb pontjait idegenvezető kíséretével. Délben pizzával és szendviccsel csillapítottuk éhségünket. Egy olasz barátot is szereztünk, aki hasznos szavakat tanított nekünk saját nyelvén.

Kettő órakor kezdődött a konferencia, ahol előadásokat hallgathattunk meg környezetvédelemmel foglalkozó olasz cégek vezetőitől. Többek között a kaposvári Kométa is bemutatkozott, előadásuk a bio és a hagyományos termelésről, élelmiszerfeldolgozásról szólt.

bergamo

Majd eljött a mi időnk. Workshop formájában négy szekciót alkottak a résztvevők. Mi weboldal készítését választottuk. Röviden bemutattuk az általunk választott témát, ami a fényszennyezés. A vacsoránkat egy hatalmas bevásárlóközpont étterme biztosította, ahol találkozhattunk a program összes résztvevőjével. Természetesen maradt egy kis időnk is körülnézni a boltokban. A szállásra fáradtan érkeztünk, egyből ágyba is bújtunk.

A harmadik egyben az utolsó napunkon közös felvonuláson vehettünk részt, ahol minden nemzet a saját zászlója alatt vonult végig a város utcáin. A verseny következő állomása tavasszal Kaposváron lesz!

Reméljük máskor is adódik lehetőségünk egy ilyen útra.

Szücs Dóra, Tóbiás Lilla, Neumajer Kitti, Gazdag Kitti (10.e)