"Tutte le strade portano a Roma - Minden út Rómába vezet!"
Iskolánk évek óta több pályázattal vesz részt a Giovani Idee versenyen. Idén hatalmas sikert értünk el, Takács László János tanár úr tanítványai májusban a verseny abszolút kategóriájának győztesei lettek és jutalmul 10 tanuló 3 felejthetetlen napot tölthetett el Rómában.
Október 24-én indultunk Olaszország fővárosába repülőgéppel és egy óra elteltével már meg is érkeztünk. Szállásunk elfoglalása után azonnal kihasználtuk pár órás szabadidőnket és a Colosseumot tekintettük meg. Sajnos nem túl egyszerű Rómában a közlekedés ezért csak erre volt időnk. Másnap reggeli után kötelező programként a köztársasági elnöki palotát látogattuk meg, mely valaha pápai nyári rezidencia is volt. Délután, mint tegnap szabadon tölthettük az időnket. Bár a pompa teljesen elvakított bennünket, további látnivalókra vágytunk. Nagyon sok helyre eljutottunk szerencsére. Láttuk a Szent Péter teret, a Szent Péter Bazilikát, jártunk az Angyalvárnál, megnézhettük a Trevi kutat, és a Pantheont. Megkóstolhattuk az igazi olasz pizzát és fagyit. Voltunk a Spanyol Lépcsőnél és estefelé amikor ismét találkoztunk a többiekkel csodálatos panorámából nézhettük a naplementét a Borghese parkból. Este közös vacsorán vettünk részt a többi résztvevővel, akik Olaszország minden tájáról valamint Lengyelországból is érkeztek.
A harmadik napunkon Rómában a parlamentbe mentünk. Körbevezettek miket, majd lehetőséget kaptunk arra, hogy röviden összefoglaljuk koreográfiánk lényegét és véleményünket a fiatalok lehetőségeiről az Európai Unióban. Parlamenti látogatásunkat Laura Boldrini, az Olasz Képviselőház elnöke is megtisztelte, és a diákok beszédei után, ő is beszédet mondott. Sajnos, ezek után a mi utunk a repülőtérre vezetett és öt óra körük meg is érkeztünk.
Összességében remekül éreztük magunkat és egy apró betekintést nyertünk az örök városba Rómába ahová mindannyian visszavágyunk.
Szász Hanna Adél (10.f)