Látogatás a Terror Háza és a Holocaust Emlékközpontba

aldozatok

A keddi nap korán keléssel indult, hogy elérjük a 6.20-kor induló vonatot Budapestre. Fél 10 fele megérkeztünk a Keleti Pályaudvarra, ahonnan kis pihenő után elindultunk az Andrássy út 60-as szám alatt található Terror Házába.

A kiállítás körül igencsak jelentős érdeklődés volt, ezért csak kisebb várakozás után kezdődött a csoportos vezetés. A kiállítás 2002-től nyílt meg, melynek keretében azóta rengeteg látogatónak volt lehetősége betekinteni a nyilas uralom és a kommunista diktatúra működésének részleteibe.

Maga a kiállítás részletesen, dokumentumokkal és tényekkel alátámasztva mutatja be hitelesen és korhűen az 1944-től 1956-ig tartó eseményeket. Az irodáktól a pincebörtönig részletes betekintést kaphattunk a korábbi ÁVH központjának működésébe. Az épületben sok embert vertek és kínoztak meg, és ezt visszaadta a valósághűen berendezett szobák és börtöncellák hangulata is.

A tárlatvezetés után néhány metrózást követően megérkeztünk a IX. kerületi Holokauszt Emlékközpontba. Az emlékközpont a zsinagóga köré, illetve a föld alá épült termekből és magából a zsinagógából állt. A kiállítás az ún. vészkorszakot mutatja be, illetve azon belül a magyarországi holokauszt eseményeit és előzményeit. Az alapos tárlatvezetésnek és a rengeteg képi forrásnak köszönhetően sok új információt megtudhattunk, beleképzelhettük magunkat a kor közegébe, az antiszemitizmust és következményeit is jobban megismertük így. A zsidók sorsát bemutató cenzúrázatlan felvételek is jelentős hatást gyakoroltak arra, akik ezeket figyelemmel kísérték.

A tárlatvezetés végső állomása a ma már nem működő zsinagóga volt, ahol beszélgethettünk arról, hogy miért is fontos a tolerancia, a másik ember tisztelete.