Halloween Party 2016

hellosuti

Az idei tanévben ötödik alkalommal megrendezett Munkácsy Halloween Party rémisztően jól sikerült. 34 csapat vetélkedett egymással a közel háromórás rendezvényen. Nagy örömünkre szolgált, hogy a kaposvári általános iskolák idén is elfogadták meghívásunkat, és 14 csapattal képviseltették magukat.

A diákok ötletes sminkekkel és rémisztő jelmezekbe bújva érkeztek meg, és már a csapatnevek (pl. Sírok Urai, Véres Négyes,Vérpónik, Rémisz-tök) is azt sugallták, hogy idén is lesz okunk a rettegésre.

A már jól ismert feladatok mellett újdonság volt a ’szabadulós’ feladat, ahol a diákoknak rejtvények megoldásával kellett megtalálniuk a kulcsot, amivel kiszabadulhattak egy sötét, bezárt teremből, vagy az ’akasztás’, ahol bonyolult tengerészcsomók segítségével kellett fellógatni néhány plüss kedvencet.

Az idei rendezvény egyik különlegességének számított, hogy a 7. és 8. osztályos csapatok bepillantást nyerhettek a német, francia, spanyol és orosz nyelvek világába is. Változatos feladatokkal mértük a tanulók általános műveltségét és problémamegoldó képességét. A legeredményesebb csapatokat ezeken az állomásokon külön jutalomban részesítettük.

A versenyen való szereplés egyik feltétele volt, hogy a csapatoknak nem túl bizalomgerjesztő, de ehető ételeket kellett készíteniük. Kreativitásban itt sem volt hiány, a verseny végére pedig az utolsó morzsa is elfogyott.

Természetesen a Halloweent jelképező töklámpás készítése sem maradhatott el. A kísértetiesen "bámuló" példányok a rendezvény után kikerültek az iskola bejáratához.


A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de megfontolt mérlegelés után a következő 7-8. osztályos csapatokat jutalmazta:

1. helyezett a Rémisz-tök (Munkácsy, 7.a osztály)

2. helyezett a Halloween Thugz (Munkácsy, 8.a osztály)

3. helyezett a Hell-or-Win (Zrínyi, 8.osztály)


A felsőbb évfolyamokon az alábbi csapatok nyújtották a legjobb teljesítményt:

1. helyezett a Rémes Négyes (10.D osztály)

2. helyezett a Hatok (9.E osztály)

3. helyezett az Intim Zuhany (9.E osztály)


A szervező 9. C osztály nevében reméljük, hogy valamennyi résztvevőnek kellemes borzongásban volt része!