MŰVÉSZETI - IRODALMI SZALON
Diákjaink énekkel köszöntötték vendégeinket, bemutatták az általuk elkészített életrajz és pályakép alapján őket, majd következett az előadás és emlékezés.
Gombos Tünde írónő kezdte az üdvözlést, ugyanis megjelent 2 regénye közül az egyik, Pataki Emma naplója a Munkácsy Gimnáziumhoz kötődik (hőse iskolánk tanítványa volt), így számos eseményt, személyt, helyszínt felidéz benne.
Szép Gergely, aki a Pécsi Tudományegyetem magyar szakos hallgatója, versével (slam poetry) köszöntette a 100 éves iskolát; Ligeti Gyuri-zenész-gitárja kíséretével saját dalát adta elő.
A rendezvény szívet melengető színfoltja volt az Antal Márta és Szvath Tamás színész házaspár (Csiky Gergely Színház) által előadott jelenet, melybe négy kisfiuk közül hármat bevontak. Rendkívül magas színvonalú előadással örvendeztette meg a közönséget
Fertály Katalin operaénekesnő (Pécsi Nemzeti Színház), aki kollégájával, Götz Attila művész úrral musical részleteket adott elő.
Péterfai Kornél három regényét, Kapolka Gábor - közgazdász - fényképeit mutatta be, ő ugyanis Budapest egy-egy városrészét örökítette meg (a zsidó negyedet, a 6-os villamos vonalát), s rendezte szép albumba alkotásait.
Szabó Kimmel Tamás musical színész a költészet napja alkalmából József Attila-verset szavalt, Kele Dóri kulturális projekt manager az általa sajtó alá rendezett Instavers című kötetét mutatta be.
Elfogadta meghívásunkat, de külföldi tartózkodása, illetve szereplése miatt nem tudott eljönni Fogarasi László (Yonderboi), aki több lemezt jelentetett meg, Lugosi Klaudia, a szolnoki Szigligeti Színház művésznője, és Kozári Alinka operaénekesnő. Művészetüket, alakjukat a technika segítségével idéztük fel.
Végül Vogel Ádám (MC Pita Ramos) rapper az erre az alkalomra írt szerzeményével köszöntötte az iskolát.
A műsor szervezője, összeállítója Vörösné Tóth Aranka tanárnő volt, melyben segítséget nyújtott Katona Erika tanárnő.