Élménybeszámoló a Francia Riviéráról

Monaco

Iskolánk minden évben különböző tanulmányi utakat szervez, melyek között méltán népszerű a Barangolás a Francia Riviérán tett kirándulás.

2014. június 22-én az esti órákban indultunk Kaposvárról, majd az egész éjszakát átutaztuk. Első állomásunk Olaszországba, a Garda-tóhoz vezetett, Sirmioneba, ahol egy kisebb sétát tettünk, majd motorcsónakra ülve is megcsodálhattuk a tó szépségeit. Délután Sanremoban álltunk meg, ahol már érezhettük a Riviéra hangulatát: csodálatos örökzöldek, pálmák és kisebb - nagyobb fehér hajók a tengeren, valamint a tenger felől érkező jellegzetes sós levegő illata. A kora esti órákban foglaltuk el a szállást, Fréjus-ben egy kempingben, ahol minden igényt kielégítő, jól felszerelt, hatszemélyes mobil home-okban laktunk. Ezzel zárult a második nap.

Ezt követően St.Tropez-ba utaztunk, a Louis de Funes filmekből ismert kisvárosba, amelynek hatalmas kikötője és látványosságai azonnal magukkal ragadtak bennünket. Délután Grimaud-ba, egy gyönyörű középkori kisvárosba látogattunk el, majd a tengerparton lehetőségünk volt strandolni is.

A következő nap egy kicsit nehézkesen indult, hiszen hatalmas viharra ébredtünk, és emiatt később indultunk útnak, Cannes-ba. Innét áthajóztunk St. Marguerite szigetére. Amikor visszaérkeztünk, tettünk egy sétát Cannes központjában, elhaladtunk a városháza, a kikötő és a Casino, valamint a Filmfesztivál palotája előtt. Még a nap folyamán Nizzába mentünk, ahol a kisvasutas városnéző túra után, fürödtünk a tengerben, amelynek látványa lenyűgöző volt. Az esti órákban Saint Paul de Vence-ba, a festők és művészek városába utaztunk és sötétedésig kószáltunk a város meredek utcáin.

Az ötödik napon Grasse volt az úticélunk, ahol a híres Fragonard parfümgyár található. Német nyelvű idegenvezetés során bevezettek bennünket a parfümgyártás titkaiba. Délután a szabadprogram idején mindannyian a tengerpartra mentünk, de sajnos, a partszakaszt a medúzák miatt lezárták, így egy bevásárlóközpontban töltöttünk néhány órát, majd amikor visszaértünk, kihasználtuk a szállásunk kínálta lehetőséget, és fürödtünk a medencében.

A hatodik nap egy új világot ismertünk meg, Monte Carlo-ba érkeztünk, amely Casinojáról és gazdagságáról híres világszerte. Gyönyörű panorámával rendelkezik, rengeteg látnivalót kínál a turistáknak. Megtekinthettük az őrségváltást, azután pedig végigjártuk a palotát, megnéztük Grace Kelly síremlékét, és fakultatív programként jó néhányan bementünk az Óceonográfiai Múzeumba, aztán a városban tettünk egy sétát. Kisvasúttal is megcsodálhattuk Monte Carlo-t, ahol lehetőségünk volt a Forma 1-es pályán végighaladni.

Este hazaindultunk, majd néhány rövid pihenő után másnap megérkeztünk Magyarországra. A gondos szervezés, a jó programok, valamint a szállás és a társaság egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy csupa kellemes emlékkel térjünk haza.

Virág Sára 11.G