Kassa

Kassa Szlovákia második legnagyobb városa, mely jelentőségével és nagyságával szlovákiai viszonylatban, a sorban rögtön a főváros, Pozsony után következik. Szlovákia keleti részében található, és magyar történelmi emlékekben is rendkívül gazdag. Előnyös határ menti helyzete van, a három ország határai közelében, fontos belföldi és nemzetközi utak mentén terül el. Belvárosát nemrég átalakították és felújították. A város központja 208 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Városa erős gazdasági bázissal rendelkezik. A főtéren meglehetősen sok étterem, ajándékbolt, turistasétáló útvonalak, kissé szűk utcarészek követik egymást. Hatalmas épületek sorakoznak a csodaszép városon belül.

Sétánk során nagyon sok új látványossággal gazdagodhattunk. Az egyik legkülönlegesebb volt ezek közül a zenélő szökőkút. A kassai főutcán találhattuk meg a színház és a Szent Erzsébet-dóm között. Egy kis park közepén működik. Miközben a nagy méretű szökőkútban gyönyörködtünk, még különleges zenét is hallhattunk, ami fokozta az élményt. A kiáramló víz szinte a zene ritmusával együtt mozgott, s ha éjszaka nézzük még színes megvilágításban is láthatjuk.

A másik látványosság a Szent Erzsébet-dóm. Kassa egyik legcsodálatosabb temploma. Kívülről gótikus stílusa mutatkozik a hatalmas épületen. Belsejében számtalan festmény, szobor látható. Díszes falain belül II. Rákóczi Ferenc síremlékét tekinthettük meg, a nagy fejedelem tiszteletére virágot helyeztünk el. A zenélő szökőkút mögött az Állami Színház barokk stílusú épülete áll.