Erasmus+ Valencia, Spanyolország

esp
esp

A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium 12 tanulója és 2 tanárnője az Erasmus+ pályázat keretein belül spanyol nyelvű utazáson vehetett részt Valenciában.

esp

A projekt témái a környezettudatosság, a fenntartható városok és az aktív állampolgárság a városi környezetben voltak, az ehhez kapcsolódó feladatokat az IES Molí del Sol, Mislata-i középiskola diákjai segítségével oldottuk meg.

esp

Vasárnap délelőtt érkeztünk Valenciába, ahol spanyol partnereink vártak bennünket akiket ismerősként üdvözöltük már, hiszen pár héttel ezelőtt már Magyarországon találkoztunk és egy aktív hetet már eltöltöttünk hazánkban.

A hétfői napon megérkezésünk után bemutatták nekünk az iskolát, megismerkedtünk a tanárokkal majd ezt követően egy csapatépítő foglalkozáson vettünk részt. A nap folyamán egy gazdasági témájú workshopot tartottak, amelyet gondolattérkép-készítés követett. A nap egy közös ebéddel zárult, ahol helyi ételeket kóstolhattunk meg.

esp

Kedden betekintést kaptunk az iskola fenntarthatósági gyakorlataiba, majd részt vettünk egy kreatív versenyen, amelynek során természetes alapanyagokat használtunk fel. A program részét képezték tanórai látogatások (spanyol, biológia, földrajz), valamint egy dokumentumfilm megtekintése is, amely az 2024-es valenciai árvíz (Dana) eseményeit dolgozta fel. A napot egy poszterkészítő workshop zárta a fenntartható városok témakörében.

esp

Szerdán tanulmányi látogatást tettünk Paiporta városrészbe, amelyet korábban súlyosan érintett az árvíz. Helyi lakosok személyes beszámolói segítettek megérteni a természeti katasztrófa hatásait. Ez a kirándulás mindenki számára megdöbbentő volt, hiszen a tragédiát követően a helyreállítás még nem történt meg. Ezen a természeti kataszrófán keresztül is megértettük, hogy a tudatos, fenntartható várostervezés mennyire fontos. Délután hagyományos spanyol táncot tanulhattunk.

esp

Csütörtökön Valencia városával ismerkedtünk meg. Megtekintettük az óváros épületeit és egy kulturális hagyomány felelevenítésének is tanúi lehettünk. Részt vettünk egy helyi piac látogatásán, valamint városi sétán, ahol városi terek fenntartható használatáról is szó esett. Az Etnográfia Múzeum megtekintésekor is azt figyeltük meg, hogy hogyan változtak a népesség fenntartható gyakorlatai az évek során.

Pénteken záróprogramként eTwinning projektekben dolgoztunk, többek között a fenntartható város 10 jellemzőjét határoztuk meg, illetve Mislatát és Kaposvárt hasonlítottuk össze. Egy kreatív műhelymunka során újrahasznosítható anyagokból kellett állatfigurákat készítenünk. A napot egy búcsúztató és elismerő oklevelek átadása zárta.

Ez a projekt támogatta a gyakorlati tanulást és a fenntartható fejlődésben való tudatos részvételt, lehetőséget kínálva arra, hogy a tanultakat valós helyzetekben alkalmazzuk városi környezetben. Kimondottan hasznos volt, hogy az angol - munkanyelv - mellett a spanyol nyelvet is gyakorolhattuk és megismerkedhettünk a spanyol kultúra számos elemével is.