VI. Középiskolai Futsal Világbajnokság Belgrád
A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium fiú csapata 10. lett a Nemzetközi Diáksport Szövetség által 6. alkalommal kiírt Középiskolás Futsal Világbajnokságon
Iskolánk fiú futsal csapata Magyarország Diákolimpiai Bajnokcsapataként részt vehetett 2023. október 08-17. Belgrádban, az International School Sport Federation, World School Championship rendezvényén.
Az eredetileg 20 csapatosra tervezett tornán végül 15 csapat vett részt. Sajnos több regisztrált résztvevő nem tudott elutazni Belgrádba (Izrael, Katar, Szaúd-Arábia, Afganisztán).
Csapatunk autóbusszal utazott a szerb fővárosba. Egy négycsillagos szállodában helyeztek el bennünket. Minden rendezvényre, mérkőzésre szervezett autóbuszokkal szállították a versenyzőket. Naponta 3 meleg étkezést biztosítottak, ún. Fiatal Segítők és ISF munkatársak álltak a csapatunk rendelkezésére, kísértek és igazítottak útba bennünket. Mint megtudtuk, egyedüli csapatként játékosaink nagypályás labdarúgók voltak, a többiek teremfutballisták.
Minden nevezett csapat a képviselt ország bajnoka, illetve a módosítások miatt a fiúknál 3 brazil, 2 magyar (a kaposváriak mellett Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium teremlabdarúgói, mint diákolimpiai 2. helyezettek kaptak meghívást), Szerbia, Franciaország, Ukrajna, Horvátország, Törökország, Banglades, Belgium, Nepál, Horvátország, Boszniai Szerb Köztársaság, Kazahsztán szerepeltette legjobbjait. A lányok mezőnyét szintén 3 brazil, 2 szerb, illetve Törökország, Franciaország és Ukrajna női versenyzői alkották. A csoportok beosztása a korábbi vébék eredményességi sorrendjében történt, kiemeléssel.
15 regisztrált fiú és 8 lány csapattal kezdődött a 6. ISF World School Championship - A 6. Középiskolás Futsal Világbajnokság Belgrádban.
A fiúknál 4 csoportban, 15 csapattal zajlottak a küzdelmek.
A csoport | B csoport | C csoport | D csoport |
Brazil1 | Horvátország | Ukrajna | Franciaország |
Banglades | Kazahsztán | Törökország | Szerbia |
Nepál | Magyarország2 (Dunakeszi) | Belgium | Boszniai Szerb Köztársaság |
Brazil2 | Brazil3 | Magyarország1 (Kaposvár) |
Versenyprogram
A szállások/versenyeztetés/kulturális-csapatépítő programok alapos összehangoltságot és logisztikát igényeltek. A szervezők igyekeztek minden kritériumot és a résztvevők igényeit megfeleltetni az előzetes kiírásnak.2023. október 08
Érkezés, akkreditáció, szállások elfoglalása.2023. október 09
Délelőtti edzés Dunakeszivel, délután technikai értekezlet és verseny menetrend véglegesítés, este Ünnepélyes Megnyitó.2023. október 10-12
Csoportmérkőzések délelőttönként, délutánonként tudományos előadások antidopping, sportolók védelme témakörökben, illetve érzékenyítő előadások és csapatépítő, nemzetek közötti barátságot kialakító, szorosabbra kötő játékos foglalkozások tették teljessé szabadidős tevékenységeinket.Eredményeink:
- Október 10. Franciaország - Magyarország1 (Kaposvári Munkácsy) 8:3 /Góllövőink: Szigeti Imre Máté, Nagy Adrián, Gelencsér Benedek/. A 7 korosztályos válogatottal, a világ top 6-ba tartozó gallok ellen csak a végeredmény volt kérdéses. Elképesztő sebességgel, rendkívül összhangban, 3-4 percenként, sorcserékkel játszottak. Mint megtudtuk, születési évenként 20 fős osztályaik vannak, nem csak szűkebb hazájuk, Bretagne, hanem saját országukon kívül a belga, svájci, luxemburgi, volt afrikai és tengeren túli gyarmatok területéről is beiskoláznak futsalosokat. 12 évfolyamos intézményük 5 sportcsarnokban készíti fel 7 éves kortól világszínvonalú rendszerben válogatott teremlabdarúgóikat. Aktuálisan 4 éve ők a korosztályos francia futsal bajnokok, a francia felnőtt és utánpótlás válogatott csapatok fő bázisa.
- Október 11. Magyarország1 (Kaposvári Munkácsy) - Szerbia 6:6 /Góllövőink: Ipolyi-Várkonyi Csanád 2, Pressing Máté Marcell 2, Nagy Adrián 2/. 3 szerb válogatott, korosztályos bajnok csapat ellen játszottunk. Kétszer is vezettünk 3 góllal (5:2-re és 6:3-ra). Tapasztalatlanságunk, egyenértékű cseresorunk híján az utolsó 5 percben begyakorlott, vészkapussal létszámfölényes mezőnymunkát végző hazaiak felzárkóztak. Csak 5 másodperc volt hátra, amikor egy jól eltalált lövés, kétszer is irányt változtatva kapunkba talált. A döntetlennel csökkent az esélyünk a legjobb 8 közé jutásra. Tanulságos, minden idegszálat próbára tevő mérkőzés volt.
- Október 12. Boszniai Szerb köztársaság - Magyarország1 (Kaposvári Munkácsy) 3:5 /Góllövőink: Ipolyi-Várkonyi Csanád, Szigeti Imre Máté 2, Czimmerman Gergő 2/. Ólmosan kezdtünk, nehéz lábakkal és csökkent koncentrációval. A 8 közé jutás tétje érezhetően nyomott bennünket vissza, s nehezen találtunk betörési lehetőséget ellenfelünk védelmén. Ők alapformációból, szerencsésen eltalált lövésekkel tettek szert a félidőben 2 gólos előnyre. A félidei szenvedélyes megbeszélés és ellenfelünk fizikai ellenállásának megtörése miatt mi egyre pontosabban játszottunk, bármelyik csapattag, aki belépett a pályára, vagy fent játszott, maximumon túl teljesített. Sikerült taktikus, fanatikus hozzáállásba emelkednünk, s a jobban záró védelem, gyorsabb támadásépítések és befejezések meghozták a döntetlen beállítását. Újabb sebességnöveléssel, a kisbüntetők 2/3-ának értékesítésével fordítottunk. Nagyon izgalmas, indulatokat kavaró derbit játszottunk. Sajnos a szerb-francia csoportrangadó nem előnyünkre alakult. A franciák 4-4-es döntetlennel lettek csoport elsők, de így a szerbek 5 pontot szerezve vívták ki a csoportmásodik helyet, s vele legjobb nyolcba kerülést. Eldőlt: mi a 9-12. helyekért folytatjuk a tornát.
2023. október 13.
A Kulturális Nap délelőttjén ellátogattunk a Nándorfehérvári Várba. Egy lelkes idegenvezető igyekezett elmondani, milyen emblematikus történelmi szerepe van a Várnak a szerbek történelmében. Azt elflejtette megemlíteni, hogy Hunyadi János milyen világra szóló győzelemmel állította meg 1456-ban az Európát meghódítani akaró törököket. Egy kis eldugott kődarabra vésett emlékmű utal erre a fontos eseményre.A kora esti órákban a résztvevők bemutathatták országuk, településük kulturális, gasztronómiai értékeit, apróbb ajándékokkal kedveskedtek riválisaiknak. Az esemény egy nagy közös ünneplésben tetőzött - új barátságok szövődtek, közös szelfik, táncok, beszélgetések, telefonszám-, közösségi média-fiókok csere-bere.
2023. október 14-16.
Keresztjátékok, helyosztók és döntők, záró ünnepség.- Október 14. Az izraeli csapat visszalépése miatt "szabadnaposak" voltunk. Kis szervezésmódosítással sikerült erre a napra edzéslehetőséget kérnünk. Mint délutánra kiderült: újfent a bosnyákok ellen meccselünk a 9-10. helyért vívott végső helyosztó érdekében.
- Október 15. Boszniai Szerb Köztársaság - Magyarország1 (Kaposvári Munkácsy) 4:5 /Góllövőink: Ipolyi-Várkonyi Csanád 2, Nagy Adrián 2, Pressing Máté 1/. Hatalmas csata, sok kihagyott helyzetünk 3:1es vezetésünk után az ellenfél fordítását hozta - futball törvényszerűség(?). Az utolsó 4 perben kockáztattunk. Szigeti Máté vészkapusként való szerepeltetésével sikerült egyenlítenünk majd 38 mp-el a vége előtt 5. gólunkat berúgnunk. Úgy hiszem: amit a szerbek ellen elveszítettünk tapasztalatlanság miatt, azt a tanulás eredményeként visszakaptunk egy végletekig fanatizált másik balkáni csapat ellen. Ismét vert helyzetből álltunk talpra, volt tartásunk és hatalmas szívünk!
- Október 16. Magyarország1 (Kaposvári Munkácsy) - Ukrajna 4:9 /Góllövőink: Szigeti Máté, Pressing Máté, Pacsai Bence, Nagy Adrián/. Elfáradva, betegen és néhány sérüléssel az első félidőben. A három betegünk/sérültünk, illetve egy tartalék kapus markáns hiánya döntően befolyásolta a mérkőzés alatti terhelés-pihenésünk megszokott ritmusát. Mindez meghatározta a meccs kimenetelét egy profi futsalos csapat ellen. Mindent megtettünk, sportszerű körülmények között - néha férfiasan beleállva kemény test-test elleni küzdelembe, a legjobb eredmény eléréséért. Pozitívum, hogy a felszabadulttá, tétnélkülivé váló játék felrázta elalvó lelkesedésünket: 5:2-ről 5:4-re zárkóztunk. El kell ismernünk: a kirajzolódó kondicionális különbségek (az ukránok folyamatosan 2 sort cseréltek, ill. pluszban két egészséges, azonos értékű mezőnyjátékossal forogtak) ismét több hibát eredményeztek részünkről. Összegezve elmondhatjuk ismét, hogy egy jobb, "szakmabelibb" csapattal szemben sokáig egyenrangú ellenfelek voltunk.
Döntők:
- Lányok: Franciaország - Brazília2 6:2 Az európai csapat imponáló fölénnyel nyert, fegyelmezett védekezése, tudatos támadásépítései és egy szenzációs, gólérzékeny kapusa révén teljesen megérdemelt győzelmet aratott.
- Fiúk: Brazília1 - Franciaország 7:3 A meccs a futsal és a korosztályos labdarúgás ünnepeként is jellemezhető. A brazil csapat 5 perc fogáskeresést követően, a játék minden technikai, taktikai elemében elképesztő különbséget mutatott: 5 perc alatt az első félidőben 6 gólt szereztek. Kevés francia helyzet, a dél-amerikaiak lazuló fegyelme jelezte: egyértelmű lesz a mérkőzés kimenetele. Bár néhány második félidei gall akció eljutott a sárga-zöldek kapujáig, sőt 3 gólt is elértek, tiszta különbség lett a vége.
A torna végeredménye:
Lányok: 1. Franciaország; 2. Brazília2; 3. Törökország; 4. Ukrajna; 5. Brazília1; 6. Brazília3; 7. Szerbia1; 8. Szerbia3.
Fiúk: 1. Brazília1; 2. Franciaország; 3. Szerbia; 4. Brazília2; 5. Brazília3; 6. Kazahsztán; 7. Törökország; 8. Magyarország2 (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium); 9. Ukrajna; 10. Magyarország1 (Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium); 11. Belgium; 12. Boszniai Szerb Köztársaság; 13. Banglades; 14. Horvátország; 15. Nepál.
Felkészítőként úgy vélem: időnként erőnket meghaladva, valamennyi futballistánk lehetőségeit maximalizálva tette dolgát. Büszke vagyok csapatunkra, mert nehézségeink ellenére méltóságunkat megőrizve zártunk. A vereségek fájók, de tanulva belőlük kell folytatnunk munkánkat. Visszavár a Diákolimpia, a hazai versenysorozatok. Ily módon elmondhatjuk: a Nap fölé értünk, s igazán ragyogó teljesítményt produkáltunk. Ehhez a sikerhez minden csapattag, a stáb valamennyi felnőtt szakembere hozzájárult. Együttesünket jelenlegi, vagy volt Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia növendékek alkották, akik iskolánk tanulói. Nagy öröm, hogy a torna nem hivatalos All Star 10 fős csapatába a játékvezetők és edzők szavazatai alapján beválogatták játékosunkat, Ipolyi-Várkonyi Csanádot is. Csani valóban magas színvonalon és kiegyensúlyozottan teljesített, de ugyanezt elmondhatom Gelencsér Benedek védő munkája és Szigeti Imre Máté elszántsága, kérlelhetetlen győzni akarása és "brazilos fanatizmusa" kapcsán is. Nagyon fontos volt szintén Czimmerman Gergő védő játéka, határozott csapatkapitányi tevékenysége és Nagy Adrián házi gólkirálysága (6 találat), valamint Pressing Máté góljai, gólpasszai. Végeredményben minden csapattagunk hozzátett ehhez a szép eredményhez, s biztató, hogy együtt tudunk maradni a Diákolimpia idei versenykiírásaira is.
A szakmai stáb munkáját erősítették:
- Szigeti Imre Tamás a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője, másodedző és helyettes delegáció-vezető;
- Horváth Kornél János testnevelő-gyógytestnevelő tanár, masszőr;
- Csatos Balázs sajtós, kommunikációs munkatárs;
- Edoardo Pedranzini a főszponzor KOMÉTA'99 Zrt. képviselője, tolmács, az örök mosoly élő szobra;
- Korcsmár István BFLA labdarúgó utánpótlás és futsal edző, szaktanácsadó.
A versenyben kitűnő játékerőt és a teremlabdarúgás korosztályos elitjének minden szintjét képviselő csapatokkal mérkőztünk meg. Talán nagyobb tapasztalat, a sportággal szinkronban lévő verseny- és szabályrendszerben versenyzés, és némi plusz odafigyelés még fényesebb eredményt hozott volna. Lehet szerencsének nevezni, de ahhoz is kellenek erőfeszítések. Ugyanakkor a döntőben a csúcsrangadót látva nem bántuk, hogy ott lehettünk: a Brazil Szamba leiskolázta a Francia Négyest. Fiesta hangulat, a futball, futsal örömünnepe volt - méltó megkoronázása a rendezvénynek.
Kiutazásunk, a kint tartózkodás, versenyzés komoly anyagi kiadásokat igényelt. Iskolánk és a segítők kölcsönös jó kapcsolatai révén a legtöbb megszólított gazdasági szereplő, társadalmi pozícióban lévő cég és ember ügyünk mögé állt. Ily módon maradéktalanul teljesültek az utazási, szállás-étkezés, válogatott és címeres öltözékekbe álmodott vágyaink. Két „csapattal” vettünk részt: az egyik a futballért, a másik az azt lehetővé tevő háttérmunkáért vállalt garanciát. Ez most élethosszig tartó, minden szereplőre jellemformáló erőként hatott, s kitűnő kapcsolati hálót rajzolt iskolánk és szponzoraink közé.
Segítőink és támogatóink:
- Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium; - Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium (tornaterükben gyakorlási lehetőség); - Magyar Diáksport Szövetség; - Somogy Megyei Diáksport Szövetség; - Kométa'99 Zrt. (főtámogató); - Priváthús Kft.; - Egyed és Társa Kft.; - Kaffka Kft.; - INTERSPORT Kaposvár és Ágoston Szilveszter; - Arany Oroszlán Patika Kaposvár; - XDEKOR; - Németh Autóközlekedési Kft.; - Tardi Csaba vállalkozó, Móring József Attila és Gelencsér Attila országgyűlési képviselők.
A versenyeken, fakultatív és kötelező kulturális és képzést nyújtó rendezvényeken új barátságok, ismeretségek köttettek. Sporttársként érkezett mindenki, jó barátként búcsúztunk több nemzet képviselőitől. Szoros kapcsolatot szőttünk a másik meghívott magyar csapattal, a tavalyi Diákolimpia döntőbeli riválisunkkal, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium versenyzőivel és felkészítő-kísérő tanáraikkal: Krix Antalné Judit földrajz-testnevelés szakos tanárnővel és Majer Tamás igazgatóhelyettes tanár úrral és edzővel.
Szintén kitűnő munka- és sportbaráti kontaktust építettünk a Magyar Diáksport Szövetség által delegált két vezető hölggyel. Minden szakmai, szabályzati vitában határozottan és gyorsan képviselték, tolmácsolták álláspontjainkat. Hathatós segítséget nyújtottak vitás kérdésekben, a helyszínen erőteljes szurkolással álltak csapataink mellett hálával tartozunk: Pohl Krisztina szakmai menedzsernek és Horváth Éva jogi és nemzetközi referensnek.
Nagy köszönet jár a bennünket helyszínen buzdító családtagoknak, rokonoknak és barátoknak (az Ipolyi-Várkonyi, Németh, Pressing, Marton, Gelencsér, Nagy és Kovács családoknak), illetve iskolánk tanulóinak, kollégáinknak, s mindenkinek, akik itthon követték figyelemmel az eseményeket! Jólestek a hangos biztatások, a közösségi felületeken hozzánk szóló kedves üzenetek - a felénk áradó szeretet.
A verseny szorosabbá tette azt a köteléket, amit értékrendjében képvisel, hordoz és hirdet iskolánk alapelve: együtt, egymásért tenni és lenni. Köszönjük az iskola vezetésének, Gyallai Katalin igazgatónőnek és minden kollégánknak a toleráns, felkészülésünket segítő-támogató emberségét! Azt is, hogy elnézték/nézik, ha ezek a fiatalemberek vállalt plusz kötelezettségeik során időnként elfáradtak, s több-kevesebb sikerrel menedzselve próbálták tanulmányi kötelezettségeik átütemezésére kérni tanáraikat.
Közös munka, édes jutalommal. Érzelmek? Rengeteg és mind felemelő.
Az egész felkészülést, versenyzést, buzdításunkat és hazaérkezésünket támogató légkör, boldogság övezte. Megismételhetetlen élmény a fiúk számára, hogy viselhették a Magyar Futsal válogatott hivatalos felszereléseit. Megható percei voltak szereplésünknek, amikor a szülők először láthatták fiaikat címeres mezben, s bizony torokszorító jelenetei, amikor az utolsó előtti éjszaka a mezeken lévő címer megcsókolásával, könnyes tekintettel csomagolták el az MLSZ-es zsákokba szereléseiket.
A csapategység még szorosabbra fonódott, sokáig lesznek még közös élmény-megemlékezések, baráti összemosolygások. Maradéktalanul mégsem örülünk. Két - az idáig vezető utat velünk együtt megtaláló tanítvány: Országh Balázs (egyéb tanulmányi kötelezettségek), és a sajnálatosan e lehetőségétől szerződése és egyesülete vezetői döntése miatt eleső Horváth Fábián első számú kapusunk nem vehetett részt a világbajnokságon. Gondolatban, hozzánk szóló írásaikban velünk voltak, de játéktudásuk, annak minősége nagyon hiányzott.
Hangulatos, sikeres 10 nap volt. Úgy gondoltam, hogy a látható és érezhető örömeinket, tanulásra használható kudarcainkat, a közös erőfeszítéseinket albumba gyűjtjük, s kedves emlékként örökre eltároljuk. Ezeket a pillanatokat szeretném most minden kedves érdeklődővel megosztani. Ezek a napok már nem nyomtalanok! Engem kitartásukkal, a nehézségeken felülemelkedéssel és példás összetartással is a közösen elvégzett munka folytatására ösztönöztek srácaink.
Rózsa János testnevelő-gyógytestnevelő, felkészítő tanár, labdarúgó edző
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium