Eudres future students' workshop

A Eudres egy szövetség 5 európai ország egyetemei és iskolái között ami igyekszik az európai tanulók és ötleteik, tapasztalataik és elképzeléseik szerint segíteni a regionális problémákon, mint például egészséges életmód, fenntartható jövő és a modern technológia felhasználása. Ezek mellett fő cél pedig hogy megformáljunk egy olyan egyetemet ami az új európai 2030-as terveknek megfelelően a tanulók igényei szerint fog működni.

Úgy vélem ez a pár mondat remekül összegzi hogy miről is szól ez a projekt. Ennek a keretein belül szervezte meg egy osztrák egyetem, február 24.- én ezt a konferencia workshopot melyen 4 ország vett részt, Ausztria, Magyarország, Lettország és Portugália. A beszélgetés egy rövid bemutatkozással kezdődött, és utana egyből 4 csapatba szerveztek minket és mind a 4 csapat külön külön beszélgetésben ötletet arról hogy mi lenne a számára ideális egyetem. Nagyon családias hangulatban telt el ez a 45 perces diskurzus, mely során mindannyian megosztottuk tapasztalatainkat és javaslataikat a felsőoktatás jövőjével kapcsolatban. Egy kicsit még betekintést is nyertünk egymás életébe. Az én csapatomban 5-en voltunk, és mind kis városokból vagy kis falukból érkeztünk így remekül megértettük egymás gondolatait és igen jól tudtunk építkezni egymás ötletére.

Leírni is sok lenne mennyi jó ötlet hangzott el ezért inkább csatolom:
eudres

Ezeket a pontokat utána közösen összefoglaltuk a többi csapattal a többi csapatnak, mert igazából szerintem ez volt ennek a projektnek a lényege, "együtt egymásért".

És hogy őszinte legyek bizakodó vagyok a kitűzött célokkal kapcsolatban, és végül is egy remek dolog lesz ha elmondhatjuk majd magunkról hogy hozzájárultunk az egyetemek és az európai oktatás reformálásához.

Egy rövid szünet után következett a program másik része ahol az aktuális technológiai trendekről beszélgettünk szintén 5-6 fős csoportokban egy szakértővel. Én a mesterséges intelligencia témát választottam és egy érdekes 45 perces eszmecserének lehettem a részese. Az informatikus mérnök úrral megvitattuk mi fiatalok, hogy hogyan képzeljük el milyen problémák merülnek fel az önvezető járművekkel kapcsolatban és mi lehet ezekre a kérdésekre a válasz. A legégetőbb kérdéseket a balesetek és a velük járó felelősségvállalás vetette fel, persze sok más dolog is felmerült. Például mi lesz a sofőrökkel és a szerelőkkel? Milyen hatása lesz a munka piacra ha nem kell többé emberi sofőr hanem helyettük mindent robotok fognak csinálni. Másik fontos kérdés volt és megállapodásunk szerint a legfontosabb a biztonság, mennyire érezhetjük magunkat biztonságban az ilyen autókban, meg lehet e őket hackelni, és mit tehetünk hogy ne lehessen. Én nekem a hack problémára az az ötletem támadt hogy semmi képen sem szabad egy centralizált szerverben gondolkozni hanem inkább ki kell használni a folyton az utakon cikázó gépek adottságát és decentralizált blockchain szerverekkel kell megoldani a kommunikációjukat. Ez a szakértő úrnak is felkeltette az érdeklődésedet, szóval produktívnak éreztem ezt a beszélgetést is.

Ezután szintén minden csapat összegezte a beszélgetését és megosztottuk egymással hogy mire jutottunk.

Végül a szervezők felsorolták mi mindent dolgoztunk a nap folyamán és megköszönték a részvételüket, és megbeszéltük hogy minél hamarabb újra részt vehetünk a tervek szerint egy újabb workshopon.

Röviden, otthon éreztem magam a társaságban és reményeim szerint személyes találkozóra is sor kerül majd.

Székely Áron